Kedves Szülők!

MÉGIS LESZ GYERMEKFELÜGYELET AZ ÓVODÁKBAN ÉS AZ ISKOLÁKBAN

Az Emberi Erőforrások Minisztere által március 5-én, pénteken kiadott határozattal szemben az önkormányzatok kérésére mégis lesz gyermekfelügyelet a rendkívüli óvodai szünet, illetve az általános iskolai digitális munkarend ideje alatt.

Szombaton este jelent meg a Magyar Közlönyben a gyermekfelügyeletről szóló 111/2021.(III.6.) Korm.rendelet, amely szerint a szülők, törvényes képviselők kérelmére az intézményvezetők 2021. március 8. napjától gondoskodnak a gyermekek, tanulók napközbeni felügyeletének megszervezéséről. A szülő, törvényes képviselő kérelmét elektronikus úton is benyújthatja az intézmény vezetőjének.

Ugyanakkor tekintettel arra, hogy a  járvány az  oktatási intézményekben is terjed a Kormány arra kéri a szülőket, hogy a gyermekfelügyeletet csak a legszükségesebb esetben vegyék igénybe, különösen ha munkavégzés, vagy a védekezésben való részvétel miatt nem tudják megoldani, hogy a gyermek otthon maradjon.

Ennek megfelelően hétfőtől a miskolci óvodákban és általános iskolákban is lesz  gyermekfelügyelet, de kérjük vegyék figyelembe a szülők azt is, hogy a hétfői napon az igénylők pontos számának ismerete hiányában az étkeztetést csak korlátozott számban tudja az önkormányzat biztosítani.

Köszönjük!

Hozzászólások

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük